Az elmúlt években a magnézium a szervezetre gyakorolt élettani hatásai miatt gyakran képezte kutatások tárgyát. Mivel a magnézium az egyik legfontosabb mikrotápanyag, biológiai rendszerekre gyakorolt hatását széles körben vizsgálták.

A magnézium és az immunrendszer között kifejezetten szoros összefüggés van mind a nem specifikus, mind a specifikus immunválasz terén (melyeket más néven veleszületett, illetve szerzett immunitásnak is nevezünk).

A magnézium a sejtrendszerekben a második leggyakrabban előforduló kation. Számos különféle élettani szerepet lát el. Strukturális szerepe van a nukleinsavakban található foszfáthoz hasonló, negatív töltéssel rendelkező csoportok összetartásában, hasonlóképpen jelentősége van az enzimkiválasztás aktiválásnak és meggátlásának szabályozásában, valamint szabályozza a sejtszaporodás mértékét, a sejtciklus alakulását és elkülönülését.

A kalciumhoz és foszfáthoz hasonló ionokhoz képest ugyan kevesebb ismeretünk van a magnéziumról, az azonban tény, hogy a sejtek közti magnézium mennyisége látszólag függ a magnézium bevitelének mértékétől, felszívódási idejétől, valamint a sejtek közti elosztottságának mértékétől, külső ingerekre adott válaszreakcióktól is.

A magnézium és az immunrendszer közti kapcsolat kérdését illetően számos vezető táplálkozástudománnyal és immunológiával foglalkozó csoport talált arra utaló bizonyítékot, hogy a magnéziumnak szerepe van az immunválasz alakulásában.

Pontosabban fogalmazva, a magnézium az immunoglobulin-szintézist, immunsejt-megtapadást és az antitestfüggő citolízist (sejtoldás) befolyásoló, egyik meghatározó tényező.

Magnézium

A magnéziumhiány hatásai:

Gyulladásos reakciók

Számos, rágcsálókon elvégzett tanulmány mutatott rá a magnézium és a gyulladásos reakciók közti szoros összefüggésre. Három héten át tartó magnéziummegvonásnak kitett állatoknál a kísérletek megnövekedett mértékű gyulladáskeltő cikotinszintet (IL-6, TNF-a) mértek (Weglicki et al, 1992).

Ezen kísérletek során a magnéziummegvonás első hetében mérésekkel igazolták a jól ismert, cikotintermelést stimuláló, ún. plazma P-anyagot (SP) (Weglicki & Phillips, 1992; Kabashima et al, 2002). Ezen eredmények tükrében a P-anyagnak kulcsszerepe lehet a T nyiroksejtek cikotintermelésében magnéziumhiányos időszak során, különös tekintettel a hízósejteket szabályozó cikotinok, valamint immunopatológiai állapot kialakulásához vezető immunreakciók esetén.

További tanulmányok eredményei arra engednek következtetni, hogy a magnéziumhiány által kiváltott gyulladásos reakció a lipoprotein anyagcsere módosításán, a gyulladást okozó sejtek koncentrálódásának elősegítésén (Maier et al, 1997), valamint a sejtvándorlást és sejtosztódást kiváltó növekedésszabályozó tényezők elősegítésén keresztül hozzájárulhat az érelmeszesedés kialakulásához.

Nem specifikus immunitás 

A magnéziumhiányt a makrofágsejtekhez, neutrofilekhez és belhámsejtekhez hasonló sejtek aktiválódása kísérheti. Ezen makrofágsejtek aktiválódása látszólag endogén módon (a szervezeten belül) történik. A reagens oxigén előállítás (amely a kemilumineszcencia-aktivitás mérésével észlelhető) és a szövettani vizsgálatok tanúsága szerint mindez legalább is részben hozzájárulhat a gyulladást előidéző cikotinok fokozott mértékű előállításához.

Programozott sejthalál (apoptózis) 

A magnézium programozott sejthalál során játszott szerepét számos további kísérlet is vizsgálta, melyek során a CD95 néven is ismeretes Fas receptorok okozta programozott sejthalál által érintett B sejtekben végbemenő magnézium-mobilizációt vizsgálták (Chien et al, 1999). 

Egyes szerzők felvetették, hogy az Mg2 þ funkciók növekedése mindamellett, hogy szerepet játszik a magnéziumfüggő endonukleázok működésében (Ginniakis et al, 1991; Widlak & Garrad, 2001), elősegíti a citokrom-C mitokondriumból történő kibocsátását is, ami az apoptózisos sejtek esetén a poszt-mitokondriális, kaszpáz fehérjék által közvetített jelenségekért is felel. Ilyen értelemben tehát a magnézium sejtek közti másodhírnöknek is tekinthető a programozott sejthalál során.

Emberek bevonásával végzett kísérletekből származó tapasztalatok 

A lakosság körében végzett kutatások középpontjában sportolók, idős emberek és más, fokozott kockázatnak kitett demográfiai csoportok álltak (állapotos anyák, gyermekek stb.), melyek során a magnézium immunválaszban, és olyan más, kóros tünetekben játszott szerepét vizsgálták, ahol az immunrendszernek jelentős szerepe van.

A magnézium összefüggésbe hozható számos, asztmával kapcsolatos kórélettani reakcióval. Az asztma kialakulása különböző, a szervezetben található rendszerrel összeköttetésben áll, beleértve azokat is, amelyek bizonyos immunreakciókat váltanak ki.

A sejtek közti magnézium-koncentrációban bekövetkező ingadozások által kiváltott reakciók közé sorolható többek között az ér- és légúti sima izmok akadályozott összehúzódása, az acetilkolin neurotranszmitterek és hisztamin kolinergiás idegpályákból és hízósejtekből történő kiválasztásának elégtelen működése, illetve a fokozott nátrium-oxid szintézis és prosztaciklin előállítás.

Sportolók 

A sportolók immunrendszer-vizsgálata gyakran képzi kutatások tárgyát. A mérsékelt és egyben rendszeres edzés részben serkentőleg hathat az immunitásra, míg az intenzív edzés immunszuppresszióhoz vezethet (Sharp & Koutedakis, 1992; Pedersen et al, 1999), ami különösen intenzív és hosszabb ideig tartó edzést követően növelheti a fertőző betegségek kialakulásának kockázatát (Nova et al, 2001). 

Öregedés 

A kor előrehaladtával a magnézium szintjét két tényező veszélyeztetheti: a nem megfelelő magnézium-bevitel, valamint a magnézium anyagcsere során történő hasznosításában bekövetkező változások.

Mindezek mellett a magnéziumhiányról sokan úgy vélik, hogy közreműködik az öregedési folyamatok felgyorsulásában is, valamint abban, hogy mennyire van kitéve a szervezet az idősebb korra sokkal inkább jellemző megbetegedéseknek. A magnéziumegyensúly hiánya összefüggésbe hozható az idősebb korban jellemzőbben jelentkező stresszel, a sejthártya kevésbé hatékony működésével, gyulladásos elváltozásokkal, szív- és érrendszeri megbetegedésekkel, a cukorbetegséggel, valamint az immunrendszer helytelen működésével (Rayssiguier et al, 1993).

Idősebb embereknél nem ritka jelenség, hogy a tápanyagbevitel mértéke elmarad az optimálistól, ami alól a magnézium és a D-vitamin sem képez kivételt. Léteznek tanulmányok, melyek a két hatóanyag együttes működését, valamint azok immunrendszerre gyakorolt hatását vizsgálják (McCoy & Kenney, 1996). A kalcium és más bioszisztémák szintén szerepet játszanak ezen folyamatokban.

A fent említett szerzők rávilágítanak a legvalószínűbb alapvető, immunrendszerben megtalálható folyamatokra, ahol az említett hatóanyagok együttes működése végbemegy. Ezek közé tartozik a sejtátalakulás, a sejtciklus-szabályozás, a sejtmagban található DNS/kromatin stabilizációja, a reagens oxigének előállítása és az enzimekkel és hormonokkal összefüggő szerepük. Ezek közül nem egy működése szoros kapcsolatban áll az immunrendszer állapotával.

Konklúzió

A magnézium és az immunrendszer között szoros összefüggés van. Több olyan kutatási eredményt ismertettünk, amelyek rámutatnak a magnézium mind az állati, mind az emberi szervezet immunitásban játszott szerepére.

Megvizsgáltuk a magnézium szerepét az állatoknál fellépő gyulladásos megbetegedések, a programozott sejthalál, a thymosinok, valamint a kórélettani és citológiai hatásainak tükrében, továbbá az asztma kialakulásában játszott szerepét, sportolók immunrendszerére gyakorolt hatásait, öregedési folyamatokban és programozott sejthalál esetén játszott szerepét is.