A magnéziumhiány tüneteivel jó eséllyel szinte mindannyian találkoztunk már, miközben gyakran nem ismerhetők fel könnyen. Foglalkozni azonban mindenképp érdemes velük, hiszen a látszólag hétköznapi kellemetlenségektől az összetett és maradandó egészségügyi problémákig rendkívül sokféle módon jelentkezhetnek.

Magnéziumhiány teszt: a leghatékonyabb módszerek egyike

A magnéziumhiány egyik jellemzője, hogy nem lehet egyszerű vérvizsgálattal megbizonyosodni róla: a szervezetben található magnéziumnak körülbelül 1% -a van jelen a vérben. Szervezetünk jellemzően a csontokban, az izmokban és a szervekben tárolja a működéséhez szükséges magnéziumot. Épp ezért fontos, hogy ismerjük és felismerjük a legfontosabb tüneteket, illetve ajánlott néhány időközönként – főleg ha nem érezzük jól magunkat – ellenőrizni magnéziumszintünket egy egyszerű, pár perc alatt kitölthető teszt segítségével.

Mennyi a szervezet optimális magnéziumszintje? Kiderül az alábbi táblázatból!

Magnézium-szükséglet táblázat
Magnézium-szükséglet táblázat

Magnéziumhiány tünetei: szédülés, hajhullás, remegés, zsibbadás?

Mennyire számít a magnéziumhiány tünetei közé a szédülés, a hajhullás, a remegés vagy a zsibbadás? Ahhoz, hogy megértsük a fenti tünetek jelentőségét, fontos tisztázni, miért nélkülözhetetlen a magnézium már sejtszinten is a testünk, a szerveink és lényegében az egészségünk számára.

Magnéziumhiány fejfájás
A szédülés, a (migrénes) fejfájás, a levertség mind jelezhet alacsony magnéziumszintet

Sokan nem tudják, de ez az ásvány körülbelül 300 metabolikus folyamatért felelős a szervezetben. Elsősorban a kiegyensúlyozott idegrendszerrel kapcsolatban szokás emlegetni, ám központi szerepet játszik a fehérje-, zsír- és a szénhidrát anyagcsere, valamint a szív- és érrendszer működésében, 50-60%-ban pedig a csontok részét képezi. Épp sokoldalúsága az, ami miatt mind belsőleg, mind külsőleg elengedhetetlen, hogy rendszeresen pótoljuk. Ha többet szeretne megtudni a magnéziumról mint ásványról – amelyet régebben “kesereny”-nek is hívtak – olvassa el ezt a cikket.

Sokan a szorongással, a krónikus fáradtsággal, az álmatlansággal és izomgörcsökkel társítják a magnéziumhiányt, pedig a szédülés, a hajhullás, a remegés vagy a zsibbadás is a tünetek közé tartozhatnak, a magnézium idegrendszerre gyakorolt hatása miatt. Összefüggésbe hozható mindez a kognitív képességek csökkentésével és a memóriazavarral,  a migrénes fejfájással, agyunk megfelelő működésével, sőt, akár még a vérnyomással és súlyos esetben a szív- és érrendszeri betegségekkel is.

A fülzúgás is lehet magnéziumhiány jele

A fenti tünetek markánsan megmutatják azt is, ha energiaszintünk drasztikusan lecsökken. Ebben az esetben mindenképp ajánlott minél előbb elkezdeni egy alapos magnéziumkúrát.  

Magnéziumhiány jele lehet a fülzúgás?

A fülzúgás a fáradékonyság és a lábszárgörcsök mellett egyike azoknak az apró jeleknek, amelyek a fentiekkel ellentétben sokszor észrevehetetlenek – miközben jelezhetik a magnézium hiányát a szervezetben, sőt, hosszú távon akár hallásvesztéshez is vezethetnek. Ha rendszeresen előfordul Önnel a hosszabb-rövidebb ideig tartó fülzúgás, érdemes odafigyelnie a magnézium megfelelő pótlására. Akkor is, ha a jelenség gyulladást, enyhe agyi vérellátási zavarokat, vagy a fülzsír nem megfelelő kitisztítását jelzi. 

Tegyen a magnéziumhiány ellen, és jobban fog aludni!

Ráadásul ez szó szerint értendő, hiszen a magnézium hiánya lehetetlenné teszi, hogy este lazítsunk, elaludjunk és jól aludjunk. Az inszomnia, a rossz minőségű alvás, a sűrű éjszakai ébredések a stressz és a szorongás leggyakoribb jelei. A magnézium fontos szerepet tölt be az idegrendszer működésében: gátolhatja a hippocampus stressz hormonok felszabadulását, valamint csökkenti az ACTH hormonokat (amik a kortizol és az adrenalin felszabadítását indítják el szervezetünkben). Nyugtató befolyással bír a szívritmusra és erős görcsoldó hatással is rendelkezik, így segít az izmok és az idegek ellazításában. Az alacsony magnéziumszint alacsony szerotoninszinthez vezet, ami egyenes út az álmatlanság felé – az idegsejt körüli kevés magnézium a kalcium és a glutamát felé billenti az egyensúlyt, ez pedig az idegsejt túlzott aktiválódásához vezet. A magnézium pótlásával az idegsejt újra egyensúlyba kerül, így ki tud kapcsolni. Tehát valóban igaz: ha teszünk a magnéziumhiány ellen, jobban fogunk aludni.

Magnéziumhiány - stresszes alvas
A stressz és az alvászavarok kiküszöbölésében segíthet a rendszeres magnéziumpótlás

A magnéziumhiány okainak kezelése és megszüntetése ráadásul nemcsak az alvásban segíti az idegrendszert 

A modern orvostudomány is egyre inkább elismeri, hogy legtöbb áldozatot követelő betegségeink nem kizárólag a helytelen életmódból vagy a genetikából fakadnak. Természetesen sok esetben ezek döntő tényezők, azonban a teljes gyógyulás érdekében fontos, hogy – a megfelelő orvosi ellátás mellett – a betegségek lelki okait is próbáljuk felderíteni, amihez nagy segítség a megfelelő magnéziumszint. A magnéziumhiány ugyanis fokozhatja a mentális betegségek tüneteinek felerősödését.

Magnéziumhiány: még a szezonális allergia hátterében is állhat
A szezonális allergia hátterében is állhat magnéziumhiány

A depresszió például súlyos, komoly terhekkel járó népbetegség, amelyre a jelenleg alkalmazott kezelési módok nem mindenki számára jelentenek megoldást. Ahogy feljebb is írtuk, a magnéziumnak fontos szerepe van az általános közérzetet szabályozó idegpályák, enzimek, hormonok és neurotranszmitterek működésében. Alacsony magnéziumszint esetén a megnövekedett kalcium- és glutamátszint felboríthatja a szinoptikus folyamatok szabályos működését, ami depresszió kialakulásához vezethet. A magnéziumnak többféle stressz- és szorongásoldó hatása is van, sőt, egy kutatás szerint a hiperaktivitásos gyerekek 95%-a magnéziumhiányos. Komoly összefüggések állnak tehát fent idegrendszerünk általános állapota és szervezetünk magnéziuszintje között.

Magnéziumhiány tünetei a bőrön

A magnéziumhiány alapesetben is nyomokat hagy a bőrön, hiszen a kevés alvás és a szorongás fokozza az öregedési folyamatokat, növeli a szabadgyökök számát, fáradt, fakó bőrt és ráncosodást is eredményezhet. A magnézium segít az izmok ellazításában, a görcsök, a szorongás feloldásában, amitől bőrünk is simábbá, puhábbá válik. Emellett léteznek ma már olyan, speciális magnézium-alapú bőrápolók, amelyek  más ásványi anyagokkal kiegészülve, természetesen szépítik a bőrt. A magnézium csökkenti a kortizol termelést, ami nemcsak a pattanások visszaszorításában, hanem a hormonális egyensúly fenntartásában is hasznos.

A magnézium-alapú arcmaszkok kiváló bőrápolók, és segítenek a magnéziumhiány leküzdésében

Magnéziumhiány tünetei nőknél – magnéziumhiány a terhesség alatt

Kevesen gondolnák, de a férfiak és a nők magnéziumszintje nem egyezik. Utóbbiak olyan biológiai adottságokkal rendelkeznek, amelyek miatt több magnéziumra van szükségük a férfiaknál – különösen a várandósság időszaka alatt és időskorban. 

Magnéziumhiányt okozhatnak a rendszeresen és hosszú távon szedett hormontartalmú fogamzásgátlók is ösztrogéntartalmuk miatt. Idősebb korban pedig a szervezet “lassulása” vezethet a magnézium nehezebb és hosszabb időt igénybe vevő felszívódásához, ráadásul a nőket érintő menopauza – és az annak kapcsán javasolt gyógyszerek – tovább csökkentik a szervezet magnéziumszintjét. Ha kíváncsi, mely gyógyszerek rendszeres szedése eredményezheti a szervezet magnéziumszintjének drasztikus csökkenését, olvassa el ezt a cikket.  

Várandósság alatt kiemelten fontos figyelni a magnéziumhiányra
Babaváráskor kiemelten fontos a magnéziumpótlás

Talán nem meglepő, de a magnéziumhiánytól leginkább fenyegetett 7 csoport egyike a várandósoké. A babavárás alatt különösen ajánlott odafigyelni a rendszeres magnéziumpótlásra – nemcsak a kellemetlen görcsök elkerülése miatt, hanem mert egy gyermek kihordása és megszülése rengeteg energiát követel meg a szervezettől. Így, bár egy kismamának nem kell kettő helyett ennie, az ásványi anyagok pótlására legalább kétszeres szüksége van a szervezet megnövekedett ásványianyag és vitamin igénye miatt. 

A magnéziumhiány gyerekeknél is jelentkezhet?

Ahogy a cikkben korábban is jeleztük, a hiperaktivitásos gyerekek nagy része küzd magnéziumhiánnyal, és általában is elmondható, hogy a nyugtalanul alvó, gyakori fejfájásra panaszkodó, tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek esetében érdemes megvizsgálni, elég magnézium jut-e a szervezetükbe. Nem szükséges azonban rögtön táplálékkiegészítőkhöz fordulni, lehetséges, hogy a magnéziumban gazdag ételek és tápanyagok természetesebben segítenek megoldani a problémát. 

Súlyos magnéziumhiány okai és tünetei

A magnéziumhiány egyik alapvető jele a görcs, ami jelentkezhet szorongás, idegi fájdalom vagy izomfeszülés formájában: ez lehet fájdalmas lábszárgörcs és sima szemrángás is. Utalhatnak magnéziumhányra az erős menstruációs görcsök, és súlyos esetben szívritmusszavarok, vérnyomásproblémák, szív- és érrendszeri betegségek, valamint fog- és csontproblémák. A magnéziumhiány hosszú távon növeli a csontritkulás kockázatát és könnyebben is törik a csont, ha a szervezet magnéziumszintje alacsony.

Magnéziumhiány jele a görcs
A magnéziumhiány egyik jele a görcs

A manapság rengeteg nőt érintő inzulinrezisztencia is kialakulhat magnéziumhiányos állapot következményeként, hiszen magnézium szükséges a szervezet hatékony  inzulintermeléséhez.  A nem megfelelő inzulinfunkciójú emberek metabolikus szindrómában szenvednek, ami nehezíti a fogyást és rossz hatással van a hormonszintre. A magnéziumhiány férfiaknál hozzájárulhat a tesztoszteron csökkenéséhez, nőknél pedig a túlzott tesztoszteron termelődéséhez, ami az arcszőrzet megnövekedésével és hajhullással járhat. A nőknél ezek a tünetek előfordulhatnak a policisztás petefészek szindrómánál (PCOS) is – gyakran ez a meddőség fő oka.

A magnéziumhiány táplálkozással is csökkenthető
Milyen élelmiszereket fogyasszunk magnéziumhiány ellen?

A magnézium az immunrendszer működését is befolyásolhatja, hatással van a szezonális allergiára,  és állhat magnéziumhiány a diabétesz hátterében.

Hogyan kerülhető el a magnéziumhiány?

Túl azon, hogy odafigyelünk a természetes, magnéziumban gazdag táplálkozásra –  zöld leveles zöldségek, diófélék, olajos magvak, jó minőségű étcsokoládé és megfelelő mennyiségű vörös hús fogyasztásával – súlyos magnézumhiány esetén igénybe vehetünk magnéziumos táplálékkiegészítőket, vagy bőrön át felszívódó magnéziumot tartalmazó termékeket, pl. magnéziumos testápolókat is. Szervezetünk optimális magnéziumszintjének fenntartásához azonban nemcsak a magnéziumhiány tüneteivel és következményeivel nem árt tisztában lennünk, hanem azokkal a tényezőkkel is, amelyek képesek befolyásolni a magnézium felszívódását, vagy szélsőséges esetben a magnézium túladagolásához vezethetnek.

Magnéziumhiány növényeknél

Tudta, hogy a magnéziumhiány nemcsak az emberi szervezetben okozhat hosszútávú negatív következményeket? Ez a különleges ásványi anyag az állatoknál és a növényeknél is fontos szerepet tölt be, utóbbiaknál terméscsökkenéshez, anyagcsere-zavarokhoz vezethet, ami különféle, magnézium-tartalmú lombtrágya-készítményekkel sikerrel kezelhető.

Hosszú volt a cikk? Összefoglaljuk Önnek a legfontosabb kérdéseket röviden:

Mit okoz a magnéziumhiány?

Magnéziumhiány jelei lehetnek a levertség, fáradtság, álmatlanság, szédülés, migrénes fejfájás, izom- vagy menstruációs görcsök. Súlyos esetben vérnyomásproblémákat, hormonális zavarokat, szív- és érrendszeri betegségeket, szívritmuszavart, inzulinrezisztenciát is okozhat.

Mitől alakul ki magnéziumhiány?

Az egyoldalú étrend, a mozgásszegény életmód, a túlsúly és a stresszes mindennapok, valamint a rendszeres gyógyszerszedés mind kiváltó okai lehetnek a magnéziumhiányos állapotnak.

Kinél alakulhat ki magnéziumhiány?

A magnéziumhiány gyakorlatilag minden korcsoportban jellemző, a gyerekektől az idősekig, de különösen azokra, akik egyoldalúan táplálkoznak, szenvedélybetegséggel küzdenek, várandósok, vagy stresszes életet élnek.