A csokoládé pozitív hatásai szív- és érrendszeri betegségek esetén

A csokoládé pozitív hatásai szív- és érrendszeri betegségek esetén

Köztudott, hogy a csokoládénak és a kakaónak magas a magnézium tartalma. Húsvét alkalmával, de a mindennapokban is aktuális a téma. A következő tanulmány azt mutatja be, hogy ez a két nagy magnézium tartalmú élelmiszer milyen hatással lehet a szív- és érrendszer működésére.

“Csokoládé és halálozási ráta az első akut miokardiális infarktust követően: Stockholm Szív-  és Járványügyi Program

A kutatás célja az volt, hogy alátámassza a csokoládé fogyasztás hosszú távú hatásait a már kialakult szívkoszorúér-betegségben szenvedők esetén.

Egy népesség alapú vizsgálatban követtek 1169 nem cukorbeteg, 1992 és 1994 között akut miokardiális infarktuson átesett pácienst Stockholm megyében, Svédországban, a Stockholm Szív- és Járványügyi Program keretében. A résztvevők a kórházi ellátás során átadott, csokoládé fogyasztással kapcsolatos kérdőíveket töltöttek ki 12 hónapig, majd kivizsgáláson vettek részt 3 hónappal a kérdőívek befejezése után. Ezután a résztvevők kórházi ellátásait és halálozási rátáit 8 évig követték.

Eredmények:

A csokoládé fogyasztás összefüggést mutatott a szív- és érrendszer betegségeiből eredő halálozási ráta csökkenésével. Ha összehasonlítjuk azokévaal, akik nem fogyasztottak csokoládét, a valószínűségi ráta 0,73 (akik ritkábban, mint havonta ettek), 0,56 (akik hetente egyszer ettek) és 0,34 volt (akik heti legalább kétszer fogyasztottak). A csokoládé fogyasztásnak tehát volt egy mérséklő hatása a halálozás és a nem végzetes kimenetelű betegségek valószínűségére. Ezzel szemben, az egyéb édességeknél nem találtak összefüggést a szív- és érrendszeri betegségekkel vagy a halálozással.

Következtetések:

A csokoládé fogyasztás alacsonyabb halálozási rátát idéz elő azok körében, akik nem cukorbetegek és átestek már az első szívrohamon. Bár az eredmények alátámasztják, hogy a csokoládé bővelkedik a hasznos bioaktív vegyületekben, a szív- és érrendszeri betegségekkel kapcsolatos összefüggés megerősítésére további nagyszabású, hosszú távú, kontrollált vizsgálatokra van szükség.”

Forrás: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/19711504?dopt=Citation

Itthon is kapni már megbízható forrásból származó, magas kakaótartalommal bíró csokoládékat. Ugyanakkor a csokikúrát célszerű kiegészíteni (vagy kiváltani) kifejezetten a magnéziumpótlást szolgáló, bőrön át felszívódó termékekkel, mint az Ősi Magnézium Koncentrátum, mely kiváló magnéziumpótlásra, ugyanakkor 0 kalóriát tartalmaz, így nem is hízlal:).

Ősi Magnézium Koncentrátum

Ősi Magnézium Koncentrátum - 200 Ml

Gyors segítség görcsök esetén. Napi használatú magnézium koncentrátum, mely a leghatékonyabb módja a szervezet magnéziumszintjének helyreállítására, mert könnyen beszívódik a bőrbe és az alatta lévő szövetekbe. Okos megoldás! Egy 200ml-es Ősi Magnézium Koncentrátum még napi intenzív használat mellett is kb. 2,5 hónapra elegendő.

img 200

img 100 napi adag

img Kosárba teszem

3 890Ft helyett most csak

3 290Ft

Megnézem a részleteket

Szeretne még többet tenni egészségéért?

img

Ismerje meg a magnézium hiány veszélyeit, tüneteit és a magnézium élettani hatásait 3 e-book-ból álló tudásanyagunkkal, 1790 Ft helyett most INGYEN!

Kérem az ingyenes tudásanyagot!
Egy orvos véleménye
img

Dr. Csomai Zita

Orvos-természetgyógyász Életmód-tanácsadó és terapeuta 3 gyermekes anyuka

img
Harmadik gyermekemmel voltam várandós, amikor először találkoztam az Ősi Magnézium géllel. Nagyon megörültem neki, mert korábban gyakran jelentkeztek magnéziumhiányra utaló tüneteim, mint például lábikragörcs, fáradékonyság. A tabletta vagy kapszula formájú…
img

L. Ágnes: “Lábgörcsre, illetve stresszoldásra használom a termékeket. Minden nap használom, a görcseim elmúltak és sokkal nyugottabnak érzem magam. Ajánlani tudom csak mindenkinek, fantasztikus termékek, nagyon örülök, hogy rátaláltam az Ősi Magnéziumra!”

img
img

Bogár János – az év ultramaraton futója 2007-ben: “Én hajlamos voltam a görcsökre, de a termék használata óta ezek csökkentek. Mivel kíméletesen, külsőleg szívódik fel, eleve laza izomzattal indulok az edzésekre, ami meg is marad több órán át. Minden téren pozitív a termék hatása!”

Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

A legjobb magnézium-vegyületek

Tudta? A magnézium nem lehet csak önmagában molekula, hanem valamihez kötődnie kell ahhoz, hogy stabil legyen. Így a legnagyobb különbség [...]

Bővebben

Magnéziumhiány a szív- és érrendszeri betegségek mögött?

A magnéziumhiány megemeli a CRP (C-reaktív protein) szintet A C-reaktív protein kifejezés a kardiológusok körében egyre gyakrabban emlegetett kifejezés, ami [...]

Bővebben

A magnéziumhiány jelei – a 6 leggyakoribb tünet

A magnéziumhiányt nehéz diagnosztizálni, mivel rendkívül sokféle tünetet és egészségügyi problémát okozhat. Nehéz azt is megvizsgálni, hogy egy személy elegendő [...]

Bővebben

Röviden a lényeget Az ősi magnéziumról

Önt csak a lényeg érdekli? Transzdermális magnézium pótlás három percben, nézze meg összefoglaló videónkat

Miért válassza az Ősi Magnéziumot?

  • 250 millió éves érintetlen természeti kincs 250 millió éves érintetlen természeti kincs
  • 30 napos pénz-visszafizetési garancia 30 napos pénz-visszafizetési garancia
  • Tanulmányokkal igazolt hatás Tanulmányokkal igazolt hatás
  • Optimális, transzdermális felszívódás Optimális, transzdermális felszívódás
  • Természetes összetétel Természetes összetétel
  • Ingyenes szállítás 9990 Ft felett Ingyenes szállítás 9990 Ft felett
250 millió éves érintetlen természeti kincs

250 millió éves érintetlen természeti kincs

30 napos pénz-visszafizetési garancia

30 napos pénz-visszafizetési garancia

Tanulmányokkal igazolt hatás

Tanulmányokkal igazolt hatás

Optimális, transzdermális felszívódás

Optimális, transzdermális felszívódás

Természetes összetétel

Természetes összetétel

Ingyenes szállítás 9990 Ft felett

Ingyenes szállítás 9990 Ft felett

Nincs termék a kosárban.
0